Automatizáció

Automatizáció 1o1 – hogyan lesz valóban automatizált a céged?

Vera Szeszlér
· 4 perces olvasás
Küldés e-mailben

Ahogy az már évek óta nyilvánvaló, az üzleti világ (is) szélsebesen halad a teljes és végleges digitalizáltság felé. Nagy nyelvi modellek, azaz az AI tömeges elterjedése óta ez hatványozottan igaz. Ha úgy döntesz, hogy nem használod a piacon könnyedén elérhető eszközöket, könnyen lemaradsz az őrülten pörgő versenyben. Púp a hátunkon, de az adminisztrációval ugyanez a helyzet. A legtöbb vállalkozónak közös “ellensége” a háttérfeladatok ellátása. De mi lenne, ha azt mondanánk, hogy létezik egy fantasztikusan egyszerű dolog, ami megkönnyíti az életed? Kitalálhattad már: az automatizáció!  

Beszélgettem egy edzővel, aki a bérletes ügyfeleinek havonta kézzel állítja ki a számlákat. Néha egyébként több százat is, szép sorban egymás után. Tulajdonképpen élvezi a folyamatot, hiszen így “fut át a kezén” a pénz, amit a szakértelmével, a beletett munkájával megkeres, de azért ez mégiscsak 4-5 óra havonta. “Négy-öt óra, HAVONTA??” Megkérdeztem tőle, hogy ismeri-e a számlák automatikus kiállításának módját, amit például a Számlázz.hu-ban könnyedén elér. Szaporán bólogatott, és közölte, tudja, mire jó, de olyan elfoglalt, nagyon nehéz rávennie magát, hogy időt szánjon a bevezetésre... Gyors fejszámolással jutottunk el oda, hogy pont annyi idő alatt léphetné meg az átállást, mint amennyit egyetlen hónapban eltölt a kézi számlázással. Szerinted azóta már meglépte?  

Mi mindent automatizálhatsz, ha fejleszteni szeretnéd a bizniszt?  
 

Gondolj csak bele, mennyi időt és energiát spórolhatsz, amikor a céged teljes adminisztrációját automatizálod! De nem kell egyből a mélyvízbe ugrani, és mindent azonnal kiadni a kezeid közül. Nézzük meg lépésről lépésre, mely területek azok, amelyeket akár ez év végéig hónapról hónapra átgondoltan a következő szintre léptetheted, ahogy azt is, hogy miért is lenne ez neked jó!   

  1. ügyfélkezelés, CRM rendszerek
  2. sales és marketing
  3. pénzügyi adminisztráció
  4. utalások
  5. számlakifizetés

1. Ügyfélkezelés, CRM rendszerek automatizálása 


Az ügyfelek a te céged számára is a legfontosabb “erőforrások”, jól gondoljuk? Elsőként tehát hozzájuk érdemes professzionális eszközökkel közelítened. Olyan nemzetközi sikerű platformok, mint a HubSpot, a Zoho CRM vagy a Salesforce, segítenek neked nyomon követni az ügyfélinterakciókat, automatizálni a feladatokat. Mindezzel nemcsak lerövidítheted az erre szánt időt, hanem rendet is teremthetsz a folyamataid között, kiszúrhatod a hibákat, adott esetben adatokat is kinyerhetsz a programból, amivel a sales-eredményeidet javíthatod. Ha már itt tartunk, nézzünk körül az értékesítés háza táján is! 

2. Sales és marketing automatizálása 


Fizikai vagy online, szolgáltatás vagy termék – ma már digitális eszközök segítségével reklámozható minden. Miért ne hagyhatnád, hogy a szoftverek levegyék a válladról az ezzel járó terheket? Az automatizált marketingplatformok, mint például a Mailchimp vagy a HubSpot Marketing Hub, lehetővé teszik az e-mailek ütemezését, az automatizált kampányok indítását és még sok más dolgot. A közösségi média kezelése vagy akár a szövegírás szintén sok tekintetben gépesíthető. Damjanovich Nebojsa szakértői cikkeit érdemes elolvasnod a témában, például:  

(Mennyire) lehet automatikus a marketing? arra ad választ, hogy szükséges-e a mikro-, kis-, és közepes méretű cégeknél a marketingautomatizálás, és ha igen, akkor milyen formában.  

Annyit elárulhatunk, hogy abszolút szükséges, és érdemes célszoftvereket használni hozzá. 

3. Pénzügyi adminisztráció automatizálása  

Tudjuk, hogy a pénzügyek kezelése nem mindig a legizgalmasabb feladat. De a jó hír az, hogy léteznek olyan szoftverek, mint a QUiCK itthon, vagy a Xero angol nyelven, amelyek megkönnyítik a pénzügyi adminisztratív teendőket. Azt gondoljuk, hogy Magyarországon ma már természetes, hogy a számlázást felhőszoftverek segítségével intézzük, de ha még keresgélnéd az ideális megoldást, a Számlázz.hu-t ajánljuk, amivel a BinX szorosan integrálódik. 

4. Utalások automatizálása  

Vége a banki sorban állásnak! Vagy ha netbankban intézted az átutalásokat, a számlaszámok, összegek, megjegyzés-mezők végtelen másolgatásának egyik felületről a másikra. Olyan platformok, mint például a Wise vagy a Revolut, lehetővé teszik az online pénzátutalásokat a világ bármely részére, gyorsan és költséghatékonyan. Egyébként vállalkozások számára is. Amennyiben forint forgalmat bonyolítasz, a magyar alapítású, az MNB által felügyelt BinX alkalmazásban indíthatsz gyors és azonnali tranzakciókat, automatizáltan, egyetlen jóváhagyással (vagy együttes cégjegyzők esetén kettő jóváhagyással). .   

+1: Automatizált számlakifizetés, Számlaverzum és autokassza 

Ha Számlázz.hu #profi előfizető vagy, a BinX fiókodba automatikusan betöltődik az összes kifizetésre váró átutalásos számla, amiket mobilod segítségével néhány pillanat alatt ki is tudsz fizetni.  

Szeretnéd egyetlen helyen kezelni az összes bejövő és kimenő számládat? A Számlázz.hu fiókodban ezt megteheted, akkor is, ha azokat nem a Számlázz.hu rendszerén keresztül állították ki. Ez utóbbi számlák is automatikusan betöltődnek a BinX-be, ahonnan egyetlen gombnyomással elindíthatod a kifizetést. Ezt a Számlázz.hu Számlaverzuma teszi lehetővé, ami a #profi díjcsomagban érhető el. 


Az autokassza funkció, ami az egyik leginnovatívabb megoldása a vezető online számlázónak, stratégiai partnerünknek, a Számlázz.hu #profi és #digital díjcsomagokban is elérhető. Amint ügyfeled elutalja a számla összegét, a Számlázz.hu azonnal érzékeli a tranzakciót, és automatikusan frissíti a számlád fizetettségi státuszát. Többé nem kell manuálisan párosítanod a banki tranzakciókat és számlákat! 

Hogy mi a legjobb mindebben? Hogy a felhőszoftverek könnyen elérhetők, akármekkora legyen is a vállalkozásod, akármilyen iparágban is dolgozol. Nincs más feladatod, mint gondosan kiválasztani az igényeidnek megfelelő megoldásokat, és belekóstolni az automatizált működés egyszerű és nagyszerű világába.  

Hány órát is töltesz tehát “felesleges” adminisztrációval, és mennyit is fizetsz érte? 


Fontos kiegészítés: az automatizáció nem csupán a felsorolt területekre korlátozódik, ezeket csak példaként hoztuk. De azéer fontos példák, mert megmutatják a céges digitalizáció logikáját, amit bármelyen más területen is alkalmazhatsz.  

Gondolj bele, mennyi időt takaríthatsz meg és mennyi energiát spórolhatsz azzal, hogy az adminisztratív terheit a gépeknek engeded át. Egyetlen havi számlamennyiség kézzel történő kiállításának és küldözgetésének ideje alatt beállíthatsz mindent a számlázási fiókodban, hogy magától történjen a teljes folyamat. Számolj utána, egy év alatt mennyi munkát spóroltál meg magadnak, és annak mennyi lenne az óradíja, ha kiszámláznád egy ügyfelednek! Kalkulálj velünk: egyetlen havi átutalás díja (plusz számlavezetési díj) mennyit jelent a cégedben, ami helyett most akár az ingyenes számlavezetést és a BinX-en belüli ingyenes utalásokat is választhatod.  

Kiszámolnád a költségeket? Használd a BiztosDöntés a vállalati számlakalkulátorát! 

Ideje belekóstolni az automatizáció világába, hogy akár holnaptól lényegesen könnyebb legyen az életed, a pénzkezelés pedig gyors, egyszerű és olcsó! 
  

Kipróbálnád? Nyiss BinX számlát még ma!
Kérdésed lenne? Választ találsz a GYIK-ben!
Kövess minket a social médiában: Facebook, LinkedIn, YouTube!